A Sanipump Hungária Kft által 2009 óta forgalmazott korábbi nevén (Sani)lift IV majd a modell frissítése és továbbfejlesztése után Optimum WC+3 néven forgalmazott cégünknél az egyik legjobban fogyó darálós WC termékünket a 2020-as évben fokozatosan kivezetjük, mivel ennek a terméknek a teszt időszakkal együtt a közel 11 év alatt a gyártó szerszáma elhasználódott, így a modell gyártása 2020-ban végleg leáll. 2020-ban már csak a 2019 év végén gyártott berendezések kerülnek forgalomba.
A 2019-ben gyártott Optimum készülékek már az új Optimum2 darálós WC készülékek motoregységével kerültek összeszerelésre, tehát az új motor kompatibilis a régi házzal is.
Egyszerűbb a karbantartása és a tisztítása egy nem kívánt dugulás bekövetkezte után az őrlőmű felett elhelyezett nyitható szervizajtónak köszönhetően. Az új Optimum2 darálós WC közel 2 cm-rel keskenyebb lett így a beszerelése és a cseréje is kényelmesebb. Az új darálós WC fedelébe épített légbeszívó túlfolyás elleni védelme is a korábbinál nagyobb hatékonyságú!
Az Optimum2-es darálós WC modellcsalád motoregysége is továbbfejlesztésre került, ezt a motoregységet úgy fejlesztették ki, hogy a kényszerkapcsoló vagy a kondenzátor cseréjéhez nem szükséges a berendezést szervizbe szállítani, ilyen hiba esetén is gyorsan és egyszerűen a helyszínen meg lehet javítani az Optimum2 darálós WC készüléket.
A motoregység továbbfejlesztett és hatékonyabb vágókést és járókereket is kapott.
A készülék ki és bekapcsolását biztosító mikrokapcsoló szintén továbbfejlesztésre került a korábbinál hosszabb élettartalmat elérni kívánó fő szempont alapján.
Az Optimum2 berendezés ki és bekapcsolási vízszintje a továbbfejlesztések révén a korábbinál magasabb szinten áll:
- Bekapcsolási vízszintje 9 cm
- Kikapcsolási vízszintje 5 cm
A korábbi nevén (Sani)lift Speciál majd a korábbi továbbfejlesztések révén Optimum CWC-2 modellek, amelyek függesztett fali WC-khez kifejlesztett darálós WC a fentiekkel megegyező tartalommal szintén új motoregységgel kerültek továbbfejlesztésre. Az új külső ház, amely a nyitható szervizablakon kívül már felső bekötési lehetőséggel is el van látva! Az új oldalbefolyású modell neve így a plussz bekötés révén már Optimum2 CWC-3
További képek az új termékről:







